25 dkg keksz összetörve (pl zabkeksz) 10 dkg szobahőmérsékletű vaj
2 evőkanál nutella (a krémhez megadott 40 dkg-ból kivéve)
3 evőkanál pirított, összetört törökmogyoró
Krém:
500 g sajtkrém vagy mascarpone
40 dkg Nutella
3 dl hideg, magas zsírtartalmú tejszín
10 dkg porcukor
A tetejére:
kb 5 dkg pirított, tört törökmogyoró
A kekszmorzsát és a pirított mogyorót egy tálban jól összekeverjük az olvasztott vajjal és a 2 evőkanál Nutellával. A keveréket belenyomkodjuk egy tortaformába. Nekem sok esetben bevált, hogy a tortaformának csak a peremét egy tányérra vagy valamilyen süteményes tálra tettem, és ebbe tettem a torta keksz alapját. Így másnap már csak a peremet kell eltávolítani, és nem kell bajlódni a torta áthelyezésével. A kekszes alapot hűtőbe tesszük míg elkészítjük a krémet. A tejszínt kemény habbá verjük. A sajtkrémet/mascarponét, a cukrot és a Nutellát robotgéppel alaposan elkeverjük. Az így kapott krémet 2-3 részletben óvatosan a tejszínhez keverjük. Rákenjük a krémet a kekszalapra, majd megszórjuk a pirított mogyoróval, és minimum 4 órára vagy akár 1 éjszakára hűtőbe tesszük.
Tortaforma mérete: 24 cm
Béleljünk ki egy tálcát folpackkal.Mártogassuk a babapiskótát 100 ml tejbe és takarjuk le folpackkal és tegyük hűtőbe négy órán át. 500 ml tejben főzzük készre a pudingot és adjuk...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Elkészítés A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd 2-3 mm vastagságúra kinyújtjuk és kicsi pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Sütőlemezre rakjuk A tojásfehérjét a cukorral te...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Szép egyenletesen kidolgozott tésztát gyúrunk. Addig dagasztjuk, amíg az edény falától el nem válik. Pihentetés nélkül 1 cm vastagságúra nyújtjuk. Ujjnyi széles csíkokra vágjuk és...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes