egy karfiol
ízlés szerint sonka darabok
egy pohár tejföl
egy tojás
két evőkanál zsemlemorzsa
két evőkanál reszelt sajt
só, bors, pirospaprika
egy evőkanál vaj, olaj a papír kikenéséhez
néhány csepp citromlé
petrezselyemzöld, kápia paprika
Rózsákra szedjük a karfiolt és sós vízben, néhány csepp citromlé hozzáadásával megfőzzük, vigyázunk arra, hogy ne főzzük túlságosan puhára.
Közben a muffin sütőbe belerakjuk a papírokat , olajos kézzel megkenegessük a papírokat, és mindenik aljába teszünk egy kis vajat.
Leszűrjük a karfiolt és belehelyezzük a muffin sütőbe, rárakjuk a darabokra vágott sonkát, petrezselyemzöldet, apró koskára vágott paprikát.
Feltörjük a tojást, hozzáadjuk a tejfölt, a reszelt sajt felét, a zsemlemorzsát ( egy kis zsemlemorzsát félreteszünk), ízlés szerint sózzuk és jól összekeverjük a masszát, majd ráöntjük a karfiolra.
Forró sütőbe tesszük és megsütjük ( én 180 fokon- 20 percig sütöttem). A zsemlemorzsát összekeverjük a reszelt sajttal és a piros paprikával, ezt rászórjuk a muffinokra és visszatesszük a sütőbe,
és addig hagyjuk ameddig szépen rásül a tetejére.
Előételként, vagy vacsoraként is fogyasztható, de vendégváró falatkának is kitűnő
A főzővizet feltesszük forralni, megsózzuk. Kikenünk egy nagy tepsit olajjal, a paprikákat kettévágjuk, kivesszük a csumáját. A padlizsánt megpucoljuk, szintén kettévágjuk. Alu...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A cukkinit meghámozzuk és lereszeljük, majd egy picit kinyomkodjuk mert levet ereszt. Ezt követően egy tálba tesszük és hozzáadjuk a tojást, a zsemlemorzsát, a lisztet, a zúzott fo...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
◾️A hagymát felkockázzuk, és megpirítjuk. Ezután hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és picit tovább pirítjuk még. ◾️Befűszerezzük, beletesszük a megtisztított, felkockázott húst és fe...
Elkészítési idő: 2,5 óra Nehézség: Közepes