Családireceptkönyv.hu

Kétszer sült krumpli


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


4 db nagy szemű krumpli
2 fej vörös hagyma
6 cikk fokhagyma
200 dkg Trappista sajt vagy Karaván sajt
zöld fűszer (snidling, bazsalikom, petrezselyem),
8 db tojás
sózzuk
bors

Elkészítés:


Az étek elkészítéséhez úgy fogunk, hogy a krumplit megmossuk, majd egy villával szurkáljuk és már küldhetjük is a sütőbe, mint a hagyományos sült krumplit. Közben egy közepes méretű vöröshagymát felaprítunk és 3 cikk fokhagymát lereszelünk. 10 dkg Trappista sajtot, vagy akár Karaván sajtot lereszelünk.
A hagymát és fokhagymát olajban megpirítjuk. Ha közben kisült a krumpli, akkor kivesszük a sütőből, levágjuk a tetejét, belsejét pedig óvatosan kikanalazzuk (kivájjuk). A kivájt krumplit ne dobjuk ki, hanem a kisütött hagymás alaphoz adjuk hozzá. Ehhez még a reszelt sajtot is hozzá kell keverni. Közben sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.
Az így kisütött, kibelezett krumplikat egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, ez után a kivájt üreget megtöltjük a hagymás, sajtos krumplis alappal. Ízlés szerinti zöld fűszerezést használunk (bazsalikom, petrezselyem), majd a megtöltött krumplira rászórjuk.
A végén elővesszük a tojásokat és beleütjük a kivájt krumplikra. Visszahelyezzük a sütőbe és 15 perc alatt kisül, majd tálalhatjuk.

Kétszer sült krumpli

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Kata
Sajtos nokedli
Sajtos nokedli

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Pupusas
Pupusas

A tészta hozzávalóit egy tálban jól összegyúrjuk. Hagyjuk picit pihenni, pont elég neki annyi pihenő míg a tölteléket elkészítjük. A bacon szalonnát egy kicsit megpirítjuk. A son...

Elkészítési idő: 30 perc
Nehézség: Könnyű
share
Csőbensült csirkés- sajtkrémes nokedli
Csőbensült csirkés- sajtkrémes nokedli

A húst apró kockára vágjuk, és a olajon fehérre pirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, és vízzel felöntve, fedő alatt puhára pároljuk. Ez idő alatt elkészítjük a nokedlit. A hozzávalókat ös...

Elkészítési idő: 50 perc
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk