2 db közepes méretű cukkini
5-6 szem közepes nagyságú paradicsom
4 dl tejszín
3 tojássárgája
15 dkg trappista sajt
őrölt szerecsendió
őrölt fehér bors
só
Tésztához:
1 pohár liszt
30 gramm vaj
60 gramm krémsajt
1 db tojássárgája
1 evőkanál víz
só
Egy keverőtálba tegyük a lisztet, sózzuk, majd daraboljuk bele a vajat és a krémsajtot. Kezünkkel morzsoljuk össze alaposan, majd adjuk hozzá a tojás sárgát és a vizet. Gyúrjuk össze, pihentessük egy órát hűtőben.
Lisztezett deszkán nyújtsuk ki, majd béleljünk ki vele egy kivajazott és liszttel megszórt piteformát.
A cukkiniket és a paradicsomokat vágjuk fél centis szeletekre, váltakozva kissé eldöntve, hogy egymást fedjék, töltsük meg vele a formát.
Egy kis tálkába öntsük a tejszínt, adjuk hozzá a tojások sárgáját, fűszerezzük szerecsendióval, fehér borssal és sóval.
Keverjük jól össze, majd töltsük fel vele a piteformát.
Szórjunk rá kis kockákra összevágott trappista sajtot.
Előmelegített sütőben 150 fokon süssük 35-40 percig, míg a tejszínes tojás meg nem szilárdul és szép pirosra nem sül.
Ha elkészült, szeleteljük fel, friss, ropogós salátalevelekkel tálaljuk.
A tésztát sós vízben kifőzöm és leszűröm. Az olajat edénybe teszem a hagymát apróra beleszelem és kicsit megpárolom.Hozzáadom a darált húst amit fehéredésig főztem .Utána hozzáado...
Elkészítési idő: Gyorsan elkészü Nehézség: Könnyű
hús-só,bors-olajon megsütöm. serpenyőbe-zöldségkeverék-paradicsom-vízzel felöntöm-párolom-hús hozzá-tejszín-fűszerek-forralom-mozarella a tetejére.
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
Főzünk egy jó sűrű pörköltet a húsból. Ennek a fajta babnak nem kell főzési idő ezért csak akkor öntjük a pörkölthöz amikor a hús már vaj puha. Beletesszük a lestyánt is és a csipe...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű