Családireceptkönyv.hu

Csokihabos triffle


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


30 dkg ét csoki
20 dkg vaj
4 ek. tej
18 dkg cukor
5 tojás
4 ek. liszt

A csokikrémhez:
2 dl tejszín
15 dkg étcsokoládé
2 tojás sárgája

A csokihabhoz:
2 dl tejszín
10 dkg fehér csoki

Elkészítés:


A csokit vízgőz felett olvasszuk fel a tejjel. Vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a kis darabokra vágott vajat. Hagyjuk hűlni egy kicsit, majd keverjük hozzá egyenként az öt tojás sárgáját, és legvégül adjuk hozzá a négy evőkanál lisztet (volt, hogy a lisztet kihagytam már véletlenül, így is teljesen vállalható, de azért az egy kicsit más süti lesz). A tojásfehérjéből verjünk kemény habot, és a végén keverjük a masszához. A masszát sütőporral kibélelt tepsiben nagyjából 30-35 percig sütjük.
A csokit gőz felett felolvasztjuk, majd hozzáadjuk a tejszínt, ha már meleg, de még nem forró hozzákeverjük a tojások sárgáját, és állandó kevergetés mellett besűrítjük. Figyelem! Nem szabad hagyni, hogy felforrjon, különben a tojássárgája kicsapódik.
A fehér csokit gőz felett felolvasztjuk, a tejszínből habot verünk, majd hozzákeverjük az olvasztott csokit.
A sütit a szokásos módszer szerint rétegezzük.

Csokihabos triffle

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Sütemények, édességek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Csokis-lekváros piskótatekercs
Csokis-lekváros piskótatekercs

Az öt tojássárgáját habosra keverjük a porcukorral, a tojások fehérjét habbá verjük, a lisztben elkeverem a sütőport. A kikevert tojássárgájához adjuk a sütőporos lisztet, a felver...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Bory mama
Lekváros linzerkarika
Lekváros linzerkarika

A sütőporos lisztet a vajjal elmorzsoljuk, hozzákeverjük a cukrot, majd a tojássárgával tésztává gyúrjuk. Így a hűtőben akár napokig is eláll a tészta és bármikor felhasználható...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Citrusos torta
Citrusos torta

Sütőt előmelegítjük 180°C-ra, kapcsos torta formát(16cm-es) kivajazzuk, lisztezzük, félre tesszük. Vajat a cukorral, vaníliával, csipet sóval habosítjuk, majd a tojásokat egyen...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk