csirkecomb
fokhagyma
bors
só
liszt
tojás
natúr joghurt
szemlemorzsa
szezámmag
olaj
A csirkecombokat, kicsontoztam. Tejes, fokhagymás, borsos pácot készítettem és a hússzeleteket ebben hagytam állni 3 órán át. Ezt követően, papírtörlővel leittam róla a páclevet (hogy csak éppen nedves maradjon).
A húst csak ekkor sóztam. A sütőt bekapcsoltam és előmelegítettem.
Előkészítettem a panírt:
Lisztet, amiben alaposan megforgattam a húsokat, hogy mindenütt fedje.
Tojásokat ütöttem fel, amit joghurttal, pici borssal kevertem el. Ebbe került a lisztes csirkecomb.
Ezt követően zsemlemorzsába forgattam, mindkét oldalról jól ráveregettem és megszórtam szezámmaggal.
A tepsit olajszóróval, kiolajoztam és szépen egymás mellé belehelyeztem a panírozott húst, amit újból megszórtam olajjal. Nagyon vékonyan végezhetjük az olajozást, ecsettel is.
Előmelegített sütőben sütöttem, mind két oldalát 20-20 percig.
Nem volt olaj szag, egyszerre sült az összes hús és nem pergett le róla a szezámmag.
A csirkecombokat egy sütőpapírral lefedett sütőlapra helyezzük. Sózzuk, borsozzuk és egy kevés olívaolajjal meglocsoljuk őket. A hagymákat és a birsalmákat közepes méretű kockákra...
Elkészítési idő: 1 óra 15 p Nehézség: Könnyű
A kész nudlit forrásban lévő sós vízben kifőzöm. Zsírt forrósítok, a hagymát kockára vágom, megpirítom a hagymát, megtisztítom és megmosom a májat, majd rádobom a hagymára. Fűszere...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Könnyű
Egy mélyebb serpenyőben felhevítjük a zsírt, és beledobjuk a felkockázott csirkét. Sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük a majorannával, majd hozzákeverjük a mustárt is. Amikor már pirul...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű