65-70 dkg csirkemell
20 dkg nagyon vékonyra szeletelt bacon szalonna
15 dkg reszelt sajt ( nálam füstölt karaván,mozzarella, trappista,parmezán volt)
1 csokor petrezselyem levél
8-10 szál metélőhagyma
2 csipetnyi csili paprika
2 csipetnyi szárított medvehagyma
4 evőkanál tejföl,
2 evőkanál rozs liszt
2 db nyers tojás
só, bors
pici vaj a forma kikenéséhez,
3 evőkanálnyi zsemlemorzsa
Először a csirkemelleket, 2 x 2cm-es darabokra kockázzuk fel, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint és hagyjuk állni egy kicsit, amíg elkészülünk a többi alkotórésszel is.
Egy masszát készítünk 3 evőkanál tejfölből, a tojásokból, lisztből, apróra darabolt petrezselyemből,csiliből, apróra vágott metélőhagymából, reszelt sajtból (ebből hagyjunk meg egy keveset a tetejére is). Jól összedolgozzuk, sózzuk, borsozzuk.
Az őzgerincformát kivajazzuk, megszórjuk a panírmorzsával és kibéleljük a bacon szalonna csíkokkal úgy, hogy a szélei a formán kívül lógjanak.
A húst összeforgatjuk a masszával és a formába kanalazzuk. Ha megtelt, a lelógó szalonnát hajtsuk rá, illetve ha nem éri be, akkor a tetejére is tegyünk szalonna csíkot.
Kenjük meg 1 evőkanál tejföllel, szórjuk meg reszelt sajttal és előmelegített sütőben, 170 fokon süssük kb. 40 percig készre. Alufóliával fedjük be amikor a sajt kezd megpirulni.
Amikor megsült, a formából fordítsuk ki egy tepsire és tegyük vissza a sütőbe pár percre, amíg a szalonna is kap egy kis színt.
Legalább egy félórát hagyjuk hűlni, hogy szépen tudjuk szeletelni.
A csirkemellet felszeletelem, ha vastagabbra sikerült, kissé kiklopfolom, sózom, borsozom. A sajtot és a sonkát szintén szeletekre vágom. Minden csirkemellszeletre terítek 1 szele...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
Húst megmossuk, csíkokra vágjuk. Egy tálban beleöntjük a grillfűszert és annyi olajat, hogy szépen eltudjuk keverni a fűszer-keveréket.Majd belekeverjük a húst és félretesszük....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Megtisztítjuk a combokat, kettévágjuk, sózzuk + kanál lisztbe beleforgatjuk és 3 ek zsíradékon lassan megpirítjuk minden oldalát. Felöntjük a kockából készült fél liternyi víz fe...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű