1/2 kg serteshus
1/2 kg marhahus
3 teáskanál csombor
3 dkg so
fokhagyma,ízlés szerint
1 teáskanál szódabikarbóna
húslé ( (minden 1 kg húshoz, 500 gr)
őrölt feketebors ((ízlés szerint)
A húsokat legalább 2-3-szor ledaráljuk, hogy pasztaszerű anyag legyen. Hozzáadjuk a fűszereket és a húslevet. Legalább 24 órát a hűtőszekrényben hagyjuk érlelődni.
Vizes kézzel hosszú, kolbász alakú hengerekre formázzuk. (Kolbásztöltővel is kézíthetjük).
Szenes grillen, vagy kevés zsíradékon megsütjük...
Mustárral, reszelt tormával,ketchuppal, tálalni...ki mivel szereti...
Tipikus román étel, melynek elkészítése zónáról zónára más. Tehát itt is érvényes az Ahány ház, annyi szokás közmondás.
Romániában szinte minden üzletben található készen megformázva. Nekünk csak az a feladatunk, hogy megsüssük. Általában roston sütik, de grill hiányában készülhet egy serpenyőben is. Persze az igazi füstös ízt a szénen sütött változatban találhatjuk meg.
Az aki maga akarja elkészíteni az alapot rengeteg recept áll a rendelkezésére. Kicsit macerás, de megéri...
A burgonyát jól megmossuk, héjában megfőzzük, a héját lehúzzuk, és hosszában kettévágjuk. Belsejét kiskanál segítségével megpróbáljuk minél jobban kivájni. A kivájt burgonyák belső...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hagymát megpucolom, apróra vágom. A krumplit meghámozom, apró kockákra felvágom. A hagymát felteszem kevés zsíron dinsztelődni, amikor már üveges, ráteszem a krumplit, sózom ,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A pác hozzávalókat összekeverni,ráönteni a húsra. 1 órát pihentetni. Saslik pálcára szúrni fél lilahagymát,hússzeletek. Tepsibe állítani,köréje hasábburgonya. 220 fok 40 p sütés....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű