◾1 kg burgonya,
◾150 g pulykahús,
◾1 db kisebb hagyma,
◾300 ml főzőtejszín,
◾100 g parmezán sajt,
◾1 db tojás,
◾só, bors,
◾apróra vágott zöldpetrezselyem (díszítéshez),
◾2-3 szelet bacon,
◾vaj.
Melegítsük be a sütőt 200 fokra és vajazzunk ki egy hőálló tálat. A burgonyát szeleteljük fel és tegyük fel főni sós vízben. Hagyjuk főni 10-15 percet, vigyázzunk ne főljön meg teljesen. Keverjük össze a főzőtejszínt a tojással, sózzuk, borsozzuk. Szeleteljük fel a hagymát és pirítsuk meg kevés vajon, amikor kezd üveges lenni, tegyük hozzá a kockára vágott pulykahúst és hagyjuk addig sülni amíg érezhető lesz a pulykahús sült illata. Egy másik serpenyőben tegyük oda sülni az apróra szeletelt bacont. Szűrjük le a burgonyát, tegyük bele a kivajazott tálba, öntsük rá a tejszínes szószt és rakjuk rá a hagymás keveréket és a sült bacont. Majd kavarjuk össze, szórjuk meg apróra vágott petrezselyemmel és tegyük be sülni 30 percre. 15 perc elteltével vedd kisebbre a lángot a sütőben és szórd rá a reszelt parmezánt. Akkor van kész amikor a burgonya megpirul.
A húst vékony szeletekre vágjuk, megsózzuk és két evőkanál olajon mindkét oldalát pirosra sütjük. Ezután 1 dl vizet aláöntve, félpuhára pároljuk. Amíg a hús párolódik a tésztát for...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A két db sárgarépát és a fehérrépát is – nagy lyukú reszelőn lereszelünk. A zellerszárat apróra daraboljuk. Egy nagy fej hagymát kevés olajon megdinszteljük, rátesszük a húst, amit...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Spinach Dip Mozzarella Sticks FULL RECIPE: http://bzfd.it/1MQX2Eb
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű