6 tojás
2 teáskanál mustár
3 dl tejszín
2 tk. cukor
Só
Bors
1 ek. olaj
Franciasaláta a tálaláshoz
Mivel a kaszinótojást franciasaláta ágyon szokás tálalni, ezért legelőször is kezdj neki a franciasaláta elkészítésének.
2. Főzd meg a tojásokat, hagyd kihűlni és pucold meg őket.
3. Vágd le a főtt tojások alját, ahol szélesebbek, nagyjából a tojások 3/4-énél. Kapard ki a sárgájukat, és tedd fele-fele arányban egy-egy tálba.
4. Következő lépésként készítsd el a kaszinótojás töltelékét. Ehhez a kikapart sárgájának a felét törd össze villával, és keverd össze 1 teáskanál mustárral, 6 evőkanál tejszínnel, egy csipet sóval és borssal. A töltelékhez lehet egy kevés szardellapasztát is adni, ettől nem lesz halas íze, csak karakteresebb lesz.
5. Készítsd el a kaszinótojás öntetét, ami lényegében főtt tojásból készített tartármártás. Ehhez a maradék sárgáját törd össze villával egy nagyobb tálban, adj hozzá 1 teáskanál mustárt, 1,5 teáskanál cukrot, 1 teáskanál citromlét és egy kevés sót. A maradék tejszínt hozzáöntve keverd robotgéppel habosra 2-3 perc alatt. Végül adj hozzá 1 evőkanál olajat.
6. Egy tálalótálon terítsd le a franciasalátát. Ez lesz a kaszinótojás ágya.
7. Töltsd meg a tojásokat. Egy kiskanál vagy habzsák segítségével a korábban elkészített tölteléket töltsd vissza a tojásokba, és fejjel lefelé fordítva helyezd őket a franciasaláta ágyra.
8. Öntsd le a tojásokat és a salátát is a tartármártással. Helyezd a kaszinótojást hűtőbe, és hűtsd ki legalább 1-2 órán keresztül.
A tökéletes kaszinótojás készítésének egyik titka – bármilyen meglepő is – hetekkel korábban kezdődik. Hogy miért?
A válasz nagyon egyszerű. Mivel főtt tojást tálalunk egészben, ezért fontos a megjelenés. Márpedig ha friss a tojás, akkor nagyon nehéz szépen, törés- szakadás- és minden egyéb hibamentesen megpucolni főzés után.
Hámozd meg a céklát, mosd meg és szabadítsd meg a magházától az almát, majd vágd őket nagyobb darabokra, és aprítógépben vagy reszelőn aprítsd össze. Az egyik narancsot tisztítsd...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A csirkemellet vékony csíkokra vágjuk. Sózzuk borsozzuk. Forró olajon megpirítjuk, hogy szép aranybarna színt kapjon. A salátához valókat összevágjuk, szeleteljük. Egy tálra rakjuk...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű