Családireceptkönyv.hu

Csatatéri pincepörkölt


Írta:

Elk. idő: 1óra 45 perc
Adag: több mint 12
Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


5 kg burgonya
3 kg sertéslapocka
1 kg gomba (ha lehet erdei)
40 dkg húsos zsírszalonna
4 evőkanál só
2 evőkanál őrölt bors
2-3 dl sűrített paradicsomlé
1 evőkanál őrölt kömény
3 evőkanál darált paprika krém
4-5 babérlevél
10 dkg zeller
30 dkg petrezselyem
50 dkg sárgarépa
4-5 nagy fej vöröshagyma

Elkészítés:


Bográcsban zsírjára sütjük a szalonnát, majd ráöntjük a felaprított vöröshagymát. 2 perc elteltével hozzáadjuk a felkockázott húst és körbepirítjuk.
Sózzuk és köménnyel, borssal, babérlevéllel valamint a paprika krémmel ízesítjük.
Lassú tűzön, lehetőleg saját levében főzzük. Ha elfőné a levét, száraz vörösbort öntünk alá.
20 perc elteltével hozzáadjuk a felaprított zöldségeket és ráöntjük a paradicsomlevet.
A hús pirításától számított 40 perc múlva, beleöntjük a felkockázott burgonyát. Erősebb lángon 20 percig főzzük. Ezután hozzáadjuk a felaprított gombát is.
10 perc múlva megkóstoljuk, és ízlés szerint fűszerezzük.
Az elfőtt levet, most már vízzel pótoljuk. Lehetőleg kevés lével készítsük.
Csípős zöldpaprikával, pikánssá tehetjük.
Friss házikenyérrel vagy sós pogácsával a legfinomabb!

Csatatéri pincepörkölt

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: emaxa
Sýrové palačinky s koprem
Sýrové palačinky s koprem

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Töltött káposzta recept
Töltött káposzta recept

1. Legelőször főzd meg félig a rizst. Ehhez kb. másfélszeres mennyiségű vízben tedd fel lassú tűzön, fedő alatt főni, amíg minden leve el nem fő, kb. 8-10 percig. 50 dkg húshoz...

Elkészítési idő: 3 óra
Nehézség: Közepes
share
Avatar
Írta: Katalin
Rakott padlizsán fűszeres kecskesajttal
Rakott padlizsán fűszeres kecskesajttal

A padlizsánt és a cukkinit felkarikázzuk, megsózzuk, félretesszük. A fokhagymát, a gombákat megpucoljuk, felszeleteljük, ahogyan a paradicsomokat is. Előmelegítjük a sütőt 200°C-r...

Elkészítési idő: 25 perc
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk