a piskótához:
10 tojásfehérje
18 dkg őrölt dió
10 dkg eritrit (nem paleozóknak cukor)
csipet só
a krémhez:
2 dl ToTu tej
2 tojássárgája
4 gramm zselatin
8-10 dkg eritrit
vanília ízlés szerint
20 dkg nem folyós, de nem is betonkemény kókuszolaj
a díszítéshez:
2 dkg cukor- és tejmentes étcsokoládé
A krém valamennyi hozzávalóját, a kókuszolaj kivételével közepes lángon, habverővel folyamatosan kevergetve addig főzzük, amíg besűrűsödik. Lehúzva a tűzről kis ideig még kevergetjük, így nem ég le az alja. Félretesszük, kihűtjük, majd annyi időre amíg dermedni nem kezd hűtőszekrénybe tesszük. A tésztához a tojásfehérjéből csipetnyi sóval kemény habot verünk. Óvatosan, hogy a hab össze ne törjön hozzáforgatjuk az eritrittel elkevert darált diót. A masszából 35 x 30 centis téglalapot kenünk, sütőpapíros lemezre, majd 175 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütjük. Kihűtjük. 3 egyforma csíkra vágjuk. Amíg a tészta sül, illetve hűl összeállítjuk a krémet, amihez a kókuszolajat kihabosítjuk, majd kisebb adagokban hozzáadjuk a vaníliapudingot is. Arra figyeljünk, hogy a két rész nagyjából egyforma hőmérsékletű legyen amikor összedolgozzuk, nehogy ikrássá váljon a krém, ha mégis kicsapódna a kókuszzsír, könnyen korrigálhatjuk, ha a krémet vízgőz fölé téve addig és csak addig keverjük, amíg a krém kisimul. Ha a krém túl lágy 5-10 percre hűtőszekrénybe téve érhetjük el a kenhető állagot. A krémet a lapokra kenjük. A három lapot krémes felükkel felfelé egymásra rakosgatjuk. A tetejét olvasztott, de nem meleg csokoládéval díszítjük. Szerintem érdemes egy éjszakán át dermedni hagyni a hűtőszekrényben. Annyi idő alatt jól összeérnek az ízek.
Főzd le a kávét, és hagyd hűlni. A csokoládét törd össze egészen finomra, vagy reszeld le. A tojásokat válaszd ketté, a sárgáját keverd össze a mascarponéval és a porcukorral. Dolg...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
A 8 tojásból, a 8 kanál lisztből és a 8 kanál cukorból a sütőporral piskótát sütünk. A kihűlt piskótát lapjával kettévágjuk. A krémhez: A margarint a 15 dkg porcukorral kihabosítj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
♥Tészta: 28dkg lisztet, 22 dkg vajat vagy margarint,1 kanál ecetet, csipetnyi sót összegyúrunk annyi tejföllel, hogy nyújtható legyen. 2 órára hűtőbe tesszük a tésztát, utána 2 l...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes