150 g túró
100 g joghurt
1 tojás
20 g tápiókakeményítő (“low carb” változat itt, vagy étkezési keményítő/pudingpor)
édesítő ízlés szerint (nálam kb. 20 g xilit, plusz folyékony)
1 kk sütőpor
vanília aroma
Az összes hozzávalót elkeverjük, mikrózható edénybe öntjük (én egy kb. 20 cm-es szilikon püspökkenyér formát használtam) és 800 watton kb. 8 percig mikrózzuk. Nekem ennyi idő volt, de ez mikrótól is függ. A lényeg, hogy nem kell “kiszárítani”, úgy jó, ha még kicsit “rezgős”, majd később szépen megdermed, mint a sajttorta.
Kiborítottam egy tányérra és hagytam kihűlni, majd hűtőbe tettem. Aztán felkockáztam és megkentem házi készítésű eperlekvárral . Hagyhattam volna egészben is, de úgy nem nagyon tetszett a külalakja, mert olyan kis lapos volt. Na persze megenni úgy is meg lehetett volna : ) Ha kézi habverő helyett géppel kihabosítjuk a tojást, akkor elvileg magasabb lesz a végeredmény. De én az ilyen mikrós sütiknél általában úgy vagyok, hogy sietek és nincs kedvem előpakolni különböző konyhai szerkezeteket : )
A csokoládét lereszeljük. A vajat felolvasztjuk, majd a zsemlemorzsával és a cukorral kevergetve 5 percig főzzük, míg aranyszínű lesz, a zsemlemorzsa pedig ropogós. A tűzről levéve...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Egy tálban keverd simára az olvasztott vajat, kókuszlisztet, édesítőt, vaníliát, sütőport. 2. Add hozzá egyenként a tojásokat, mindegyiket külön-külön elkeverve a többi hozzával...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet, a sütőport és a cukrot összekeverjük. Fél csomag vajjal kikenünk egy közepes tepsit, beleszórjuk a cukros lisztnek a felét. A túrót, a cukorral és a vaníliás cukorral e...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű