2 nagy pohár tejföl (2×450 g),
6 evőkanál kristálycukor,
3 csomag vaníliás cukor,
1 kávéskanál rumaroma,
1 nagy csomag babapiskóta,
kakaópor,
tej és
capuccinópor
Egy pohár tejbe keverünk annyi capuccinóport, mintha meginni szeretnénk. Cukor ne legyen benne, ezután tányérba öntsük ki, ne pohárban legyen!
A tejfölt a kristálycukorral, vaníliás cukorral, a rumaromával összekeverjük. Jénai edény aljára teszünk egy keveset ebből a kapott krémből, és a piskótákat elkezdjük belemártogatni a tányérba kiöntött capuccinóba, hogy felszívja azt, de éppen csak egy pillanatra, mert különben eláznak a piskóták. Tehát az alsó krém tetejére tegyünk egy sor ilyen módon megmártott babapiskótát, majd megint krémet tegyünk és pakoljuk a rétegeket piskóta és krém formájában, ameddig el nem fogynak. De a legvégére mindenképpen krém kerüljön, ami fedje be a piskótákat.
Ezután a tetejét meghintjük kakaóporral, vagy capuccinóport is szórhatunk rá vegyesen. Tegyük kicsit hűtőszekrénybe, ezalatt a kakaóport is beissza a krém és a babapiskóta is kellőképpen megpuhul. Az alsó réteg krémet szépen magába szívja majd a legalsó réteg babapiskóta
Az alapanyagokból tésztát gyúrunk és kosárka formába tapogatjuk. A kosárkákba lekvárt kanalazunk, majd a tetejére egy kanál diós habot teszünk. Így mehet a sütőbe ahol 180°...
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: Közepes
A tésztához a cukrot, a lisztet, a darált diót és a fahéjat kimérjük egy tálba, majd a kockára vágott hideg vajjal elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojást és összegyúrjuk a tésztát, amib...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Minden hozzávaló mehet a tálba, robotgéppel összekeverjük simára és utána a kivajazott tepsibe (én kerámia tálban sütöttem) öntjük. 160-180 fokon tűpróbáig sütjük. Nálam ez kb 30 p...
Elkészítési idő: 5-10 perc+sütés Nehézség: Könnyű